Hírek

Elérhetőségek

Településközpont koncepcióterve

Belterületi utak

Javaslat Újlengyel község belterületi útjai kereszteződéseinek közlekedési szempontból való újraszabályozására, jelzőtáblák kihelyezésével.

I. Alapvetés

A több évre visszamenően elemzett rendőrségi nyilvántartások alapján megállapítható, hogy a községben baleseti gócpont nincs, a bekövetkezett halálos és súlyos sérüléssel járó balesetek szinte mindegyike külterületen, kevés kivétellel a 405-ös számú főúton következtek be.

A község belterületén jelentéktelen számú, elsőbbség meg nem adásából, sebesség helytelen megválasztásából és ittas járművezetésből adódó közlekedési baleset történt.

A szabályozási javaslat alapkoncepciója az egyértelmű közlekedési helyzet kialakításával a gépjárműves, kerékpáros, és gyalogos közlekedés biztonságának növelése, így a balesetveszélyes szituációk csökkentése, valamint a Kossuth Lajos utcára és a 4606-os számú útra irányuló forgalom gyorsítása az oda vezető utcák közlekedéstechnikai fölé rendelésével.

II. A jelenlegi szabályozás:

A Kossuth Lajos utcára csatlakozó valamennyi utca /Dózsa György, Ady Endre, Majori, Rákóczi, Táncsics Mihály és Akácfa utcák / „Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla alkalmazásával alárendeltek.

A 4606-os számú csatlakozó valamennyi utca /Arany János, Határ, Árpád és József Attila utcák/ „Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla alkalmazásával, míg a Kossuth Lajos utca „ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla alkalmazásával alárendelt.

A település utcáinak aszfaltozását követően több kereszteződésben megváltoztak az évtizedek alatt berögződött közlekedési szabályok, a Táncsics Mihály utca három keresztutcájával is egyenrangúvá vált, míg a község sok közútja egymásnak mellérendelt maradt. A többszörösére nőtt gépjárműforgalom és néhány nehezen belátható útkereszteződés miatt balesetveszélyes szituációk alakulhatnak ki, melyek megelőzése közlekedési jelzőtáblák kihelyezésével elérhető.

III. A szabályozási javaslat:

- A Kossuth Lajos utca és a 4606-os számú út vonatkozásában a jelenlegi szabályozás fenntartása.

- Dózsa György utca alárendelése a Határ utcai és az Árpád utcai kereszteződésben, „Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla alkalmazásával

- A József Attila utca alárendelése a Dózsa György utcai kereszteződésben, „Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla alkalmazásával

- Az Árpád utca alárendelése az Ady Endre utcai kereszteződésben, „Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla alkalmazásával

- A Temető utca alárendelése az Ady Endre utcai Táncsics Mihály utcai és az Akácfa utcai kereszteződésben, „Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla alkalmazásával.

- A Nyári Pál utca alárendelése az Táncsics Mihály utcai és Akácfa utcai kereszteződésben, „Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla alkalmazásával.

- Petőfi Sándor utca alárendelése a Rákóczi utcai és Táncsics Mihály utcai kereszteződésben, „Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla alkalmazásával.

A tervezett javaslatok 18 db „Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla kihelyezésével megvalósíthatók.

A jól belátható kereszteződés, egyértelmű közlekedési helyzet, illetve a csekélyebb forgalom miatt elsődlegesen nem szükséges a következő kereszteződések újraszabályozása:

o Határ utca és Ady Endre utca kereszteződése

o Arany János utca és Dózsa György utca kereszteződése

o Petőfi Sándor utca és Akácfa utca kereszteződése

IV. Kisebb költségű szabályozási alternatíva:

A költségvetési szempontok figyelembevételével a II. pontban leírt szabályozásból a kisebb kockázati szempontok miatt elhagyható az alábbi kereszteződések közlekedési szempontból történő újraszabályozása.

o A József Attila utca és a Dózsa György utca kereszteződése.

o Petőfi Sándor utca és Táncsics Mihály utcai kereszteződése.

o Temető utca és Táncsics Mihály utcai kereszteződése.

Az egyszerűsített szabályozás esetén a szabályozási javaslat 13 db „Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla kihelyezésével megvalósíthatók.

Újlengyel, 2012. február 10.

Takács Balázs